KaViCs

25 éves a nagykárolyi zeneóvoda

„Az ember zene nélkül nem teljes egész, csupán töredék”

                                                             (Kodály Zoltán)

Nyílt levél egykori zeneóvodásaimnak

Kedveseim!

         Abból az alkalomból, hogy 25., „jubileumi” tanévét zárja a nagykárolyi zeneóvoda, szeretettel üdvözöllek Benneteket itthon vagy a nagyvilágban. Sokan vagytok, talán több százan, ezért nem tudlak valamennyiőtöket néven szólítani. Pedig mindannyian egyformán kedvesek vagytok nekem. Hisz Nélkületek nem születhetett volna meg Nagykárolyban a kodályi álmokat (hacsak „morzsákban” is) megvalósító csodálatos közösség és nem élhetett volna egy negyedszázadon át. Lelki szemeim előtt felsorakoztok most valamennyien. Mosolygós arcotokat látom és féktelen derűtöket idézem, amint Cirmos cicázunk, Bújj, bújj zöldágazunk vagy Iglicézünk. Ti bizonyára emlékeztek ezekre a zenés népi játékokra. Mennyi vidámság, élet volt bennetek! És a sok játék mellett bizony sokat tanultunk. A zenei képességfejlesztés komoly iskoláját jártátok itt végig. S én milyen boldog voltam, amikor ritmus- és dallamolvasásból jelesre „vizsgáztatok”. A hűséges, néha négy, öt évig kitartókkal komoly formatani elemzéseket is végezhettünk. Legkedvesebb emlékeim között él az a csoport, amelynek tagjai 7 (!!!) évig jártak. Emlékeztek? Zeneszerzősdit játszottunk. Nagyon kreatívak voltatok már akkor, amikor ezt a kifejezést a módszertan még alig használta. A sok éneklésnek sokszor „kézzelfogható” eredménye az az örömteli felfedezés volt, hogy az ötévesen „morgó” zeneóvodásból néhány év alatt tiszta hangú, szívesen éneklő ifjú vált. Nem is tudjátok, hogy mennyire boldog vagyok amikor különböző kórusokban énekesként, vagy hangszeres csoportokban előadóként fedezlek fel Benneteket. S talán azokban is motoszkált valami a zeneóvodás élményekből, akik szakmának választották a nagybetűs ZENÉT. S tudjátok, hogy most, negyedszázad elteltével mi lelkesít még e csodálatos munka folytatására? Az, hogy egykori tanítványaim már gyermekeiket hozzák a zeneoviba. A pedagógus számára ennél nincs nagyobb elégtétel. S a kis 5-6 évesek között én -50 évesen is- újra fiatal leszek: Benn a bárányozunk, Fehér liliomszálazunk, Kokas Klára világhírű magyarországi zenepedagógus módszere szerint meséket varázsolunk a zenére és eltáncoljuk álmainkat. Ebben a munkában örökifjú marad az ember, legalábbis lélekben. Most, emlékezés közben rádöbbenek arra, hogy Ti nem is ismeritek a nagykárolyi zeneóvoda születésének történetét. 28 évvel ezelőtt a kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán egyik zongoraóra végén boldogemlékű Bene Irma zongoratanárnőm felajánlotta, hogy elvisz a kincses város akkori zeneóvodájába, mert kinézte belőlem, hogy érdekelni fog az, amit majd ott látok, hallok. Igaza volt. Két éven át, heti két alkalommal látogattam Csalah Márta tanárnő foglalkozásait. Később majd, dr. Szenik Ilona módszertani irányításai is megerősítettek abban az elhatározásban, hogy nekem itt, Nagykárolyban meg kell alapítanom a zeneóvodát. 1975-ben, első éves  zenetanárként ez sikerült is. S most itt tartunk.

         Köszönöm Márta néninek és egykori tanáraimnak a bíztatást!

         Köszönöm a nagykárolyi szülők bizalmát!

         Köszönöm Nektek, kedves tanítványaim 25 év sok-sok felejthetetlen élményét! Mert általatok éltem meg azt az életre szóló varázslatot, amit Kodály így fogalmazott meg: „Van-e szebb hivatás, mint új kertbe az első jó magot vetni?”

         Remélem, most is zeneközelben éltek, zenei anyanyelvünknek hű ápolói maradtatok és újra s újra átélitek a csodát, hogy „a zene a bánat leghatásosabb orvossága, a lélek fegyelmezésének mestere. Isten legszebb adományainak egyike.”

                                                        Szeretettel

                                                                           Ági néni

(Megjelent a Nagykároly és Vidéke 2000. június 14. számában, valamint a 2001. Évkönyvében)